leendő
partnereinknek
Mozzerállával a kidolgozott izmokért?

Mozzerállával a kidolgozott izmokért?

Július utolsó hétvégéjén került sor az új Lupa Beachen a FitBalance Beach Body rendezvényére, amely a testépítők és sportszeretők körében hagyományosan az egyik legjobban várt verseny és rendezvény.

A Beach Body rendezvény nem a hagyományos testépítésről szól, hanem a kvázi tömegsportként is jelenlévő fitneszről: ne Arnold Schwarzeneggere gondoljunk, hiszen ez a rendezvény a „kisebb” izomtömegű testépítőknek szól (bár ki ne szeretne így kinézni?). És persze minden sportszerető embernek, ill. azoknak, akik vigyáznak az egészségükre.

Az egy napos eseményen reggel 10 órától 5 színpadon folyamatosan zajlottak a programok, amelyek között volt fekvenyomó verseny, futóverseny, súlyemelő kupa, spinning, és persze az érdeklődők számos edzésmódot is kipróbálhattak a helyszínen.

És hogy kapcsolódik a szarvasi cég a FitBalance Beach Body-hoz? A Szarvasi Mozzarella a rendezvény egyik támogatójaként standdal is jelen volt a rendezvényen, ahol ezúttal is Reni és Balázs voltak a Szarvasi Mozzarella házigazdái, és a hangsúly továbbra is az egészséges táplálkozáson volt.