leendő
partnereinknek

Spenóttal és mascarponéval töltött karaj

Elkészítési idő

30-60 perc

Kategória

Főételek

Címkék

Allergének

tej , mustár

Elkészítés

1.

A spenótot olvasszuk ki, és jól csavarjuk ki. Aprítsuk föl a leveleket pár vágással.

2.

Egy serpenyőben forrósítsunk föl olívaolajat. Dobjuk rá a spenótot, és futtassuk át rajta a lereszelt fokhagymával együtt. Majd adjuk hozzá a mascarponét, az apróra vágott aszalt paradicsomot és a dijoni mustárt. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk hűlni.

3.

Míg hűl a töltelék, vágjuk 4 vastag szeletre a karajt. Majd vágjunk beléjük zsebeket a fölső, simább „élükön” bevágva. Sózzuk, borsozzuk a húst kívül belül.

4.

Tegyük a tölteléket a hússzeletekbe, jól nyomkodjuk be, majd egy-két fogpiszkálóval tűzzük össze őket.

5.

Egy forró serpenyőben kevés olajon pirítsuk meg mindkét oldalukat, majd tegyük át őket egy hőálló tálba.

6.

Ezután tegyük 200 fokos sütőbe, és süssük kb. 15 percig őket, majd kivéve hagyjuk minimum 5 percig pihenni. Tálaljuk kedvenc burgonyaköretünkkel és valamilyen párolt zöldséggel.

Hozzávalók

250 g Szarvasi mascarpone

1000 g Karaj

450 g Spenótlevél

1 nagy gerezd Fokhagyma

5 db Aszalt paradicsom

1 kk. / 1/4 ek. Dijoni mustár

2 ek. Olívaolaj

Bors