leendő
partnereinknek

Rakott tészta ricottával, édes burgonyával, szalonnával és spárgával

Elkészítési idő

30-60 perc

Kategória

Tészták

Címkék

Vendégváró

Allergének

glutén , tej

Elkészítés

1.

Az édesburgonyát mossuk meg és héjastól süssük meg 200 C-os sütőben kb. 30-35 perc alatt, illetve amíg puha nem lesz. Majd hámozzuk meg és vágjuk kockákra.

2.

Ezalatt bő, sós vízben főzzük meg a tésztát, de ne teljesen, majd szűrjük le. (Ha túl hamar kész lennénk vele, akkor inkább öblítsük le hideg vízzel, nehogy túlfőjön.

3.

A szalonnát vágjuk kockákra és 2 evőkanál olíva olajon süssük meg. Majd szűrjük le, a zsiradékot tartsuk meg.

4.

Kevés visszamaradt zsiradékon fonnyasszuk meg a megmosott spenótleveleket.

5.

A spárgát tisztítsuk meg, majd főzzük meg bő, sós vízben éppen roppanósra. Majd vágjuk pár cm-es darabokra.

6.

Ha minden készen van, akkor egy keverőtálban keverjük össze a tésztát, a szalonnakockákat, a spárgát, az édesburgonya kockákat, a ricottát és a spenótot. Adjuk hozzá a félretett zsiradékot is. Enyhén sózzuk, borsozzuk.

7.

Egy hőálló edényt kenjünk ki vajjal, majd öntsük bele a tésztát. A tetejét szórjuk meg parmezán sajttal. Tegyük 200 C-os sütőbe és süssük össze 10-12 perc alatt.

Hozzávalók

2 db Édesburgonya

200 g Szalonna

400 g Penne

200 g Spárga

100 g Bébi spenót

2 ek. Olívaolaj

20 g Vaj

Bors

50 g Parmezán sajt

250 g Szarvasi ricotta