leendő
partnereinknek

Ráérős pizza karantén idején

Elkészítési idő

120 percnél több

Kategória

Tészták

Címkék

Allergének

glutén , tej

Elkészítés

1.

Ha manapság nem kapunk pizza-, vagy kenyérlisztet, készíthetjük sima lisztből is, de adjunk hozzá egy kevés sikért (ezt könnyen be lehet szerezni bioboltokban, drogériákban).Keverjük össze a lisztet, vizet, élesztőt és a sót. Dagasszuk 8-10 percig, majd hagyjuk kelni meleg helyen. Betehetjük a hűtőbe is, ha másnap tudjuk csak felhasználni.

2.

Keverjük össze a tészta összetevőit, kivéve az öregtésztát. Dagasszuk 5-6 percig, majd adjuk hozzá a korábban elkészített tésztát. Dagasszuk további 6-8 percig. Egy kilisztezett deszkán osszuk 4-5 felé, majd gyúrjunk belőle labdákat. Tegyük egy kiolajozott tálba őket, majd fedjük le olajjal bekent folpackkal (így nem ragad hozzá). Kelesszük kb 2 órát meleg helyen, vagy ha nem érünk rá akkor megsütni, betehetjük ezt is hűtőbe 10-12 órára is.

3.

Forrósítsuk fel a sütőt. Használhatunk csak alsó sütést is, akkor szép ropogós lesz az alja, a széle is szépen megemelkedik, a teteje pedig nem ég meg. Felhasználás előtt egy sima deszkán a kezünkkel formázva készítsünk belőlük kb. 25 cm-es kerek alakú tésztákat. Tegyünk egy márványlapot, vagy más pizzalapot a sütőbe előtte, hogy az is forrósodjon fel.

4.

Erre tegyük a kerek tésztát, kenjük meg a paradicsom szósszal. Tegyük rá a vékonyra szelt gombát és a mozzarella sajtot. Süssük meg szép aranybarnára a sütőben. Míg sül, készíthetjük mindig a következő pizzát.

5.

Miután kivettük a sütőből, tegyük rá a vékonyra szelt olasz sonkát, rukkolát és egy kis parmezánt.

Hozzávalók

Az élesztős kovászhoz:

150 g Liszt

90 ml Víz

12 g, kb. 1 csomag Instant élesztő

A tésztához:

350 g Liszt

200 ml Víz

az élesztős kovász

Feltét:

6-8 ek. Paradicsom szósz

200 g Szarvasi mozzarella mini

4-6 db Csiperke gomba

olasz sonka

rukkola saláta

Néhány g Parmezán sajt