
Elkészítési idő
60-120 perc
Kategória
Tészták
Címkék
Allergének
tej , glutén , tojás1.
Vágjuk apróra a hagymát. A hagyma felét, a finomra vágott petrezselyem zöldet, a lereszelt citromhéjat, a zsemlemorzsát és egy kevés sót, borsot keverjük össze a darált hússal. Tegyük félre egy kicsit.
2.
Közben készítsük el a paradicsomszószt. A hagyma másik felét és a finomra vágott fokhagymát enyhén pirítsuk meg 2 ek olíva olajon. Öntsük hozzá a paradicsom konzerveket. Adjuk hozzá a bazsalikomot és az oregánót. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Hozzuk forrásba, majd levéve a lángot, időnként megkeverve főzzük fél órát. Hagyhatjuk rusztikusan darabosnak is a szószt, de egy botmixerrel pürésíthetjük is.
3.
Közben a mozzarella golyót vágjuk kb. 1,5-2 cm-es kockákra. A húsmasszából készítsünk diónyi nagyságú húsgombócokat, kb. 16 db-ot, úgy, hogy mindegyik közepébe tegyünk egy-egy mozzarella darabot.
4.
Egy nagyobb serpenyőben forrósítsunk fele egy kevés olajat és enyhén pirítsuk át rajta a húsgombócokat. Majd öntsük hozzá a paradicsomszószt és kis lángon rotyogtassuk kb. 10 percig, míg kész nem lesz.
5.
Mindeközben lobogó, enyhén sós vízben főzzük ki a tésztát 6-7 perc alatt. Majd szűrjük le a tésztát és keverjük össze a paradicsomszószos húsgombóccal. Szórjuk meg egy kevés reszelt parmezán sajttal.
100 g Szarvasi mozzarella light
250 g Tészta
400 g Darált marhahús
1 db Hagyma
1 csokor Petrezselyemzöld
1/2 db Citrom
1 db Tojás
1 ek. Zsemlemorzsa
1 gerezd Fokhagyma
2 tk. Oregánó
1 ek. Olaj
40 g Parmezán sajt
Só
Bors
2 ek. Olívaolaj
1 ek. Bazsalikom
2 doboz Paradicsom konzerv
A Mozzarella kellemes, lágy ízével egyedülálló a sajtok világában. Az egyedi mozzarella ízhez egy kis só is kerül a sajtba.
Tudj meg többet a termékről!