
Elkészítési idő
120 percnél több
Kategória
Desszertek
Címkék
Ünnepi , VendégváróAllergének
tej , tojás1.
Tegyünk vízbe 2 db bio narancsot egy szál rozmaringgal és főzzük kb. 1 órát. Majd vegyük ki őket és hagyjuk hűlni.
2.
Kenjünk ki vajjal egy kb. 25-26 cm-es tortaformát. Majd 1-2 evőkanál kukoricadarával vonjuk be a formát.
3.
A harmadik narancsnak reszeljük le a héját, majd vágjuk nagyobb darabokra. A megfőtt narancsokat is vágjuk 2-3 darabra, majd egy konyhai robotgépben pürésítsük őket.
4.
Közben keverjük össze a kukoricadarát a mandulával és a sütőporral.
5.
Egy gépi habverővel verjük föl a tojásokat a tojássárgákkal és a barnacukorral együtt szép krémesre, kb. 5 perc alatt.
6.
Majd keverjük össze a kukoricadarás mixszel és a narancspürével. Ezután öntsük a tésztát a tortaformába. Mindenképpen maradjon 1-2 cm a tetejétől, mert emelkedni fog.
7.
Tegyük 180 C-os sütőbe és süssük kb. 15 percig így. Majd vegyük le a hőt 150 C-ra és süssük fél órát, majd vegyük még 10 C-kal lejjebb és süssük készre további fél óra alatt. Tűpróbával ellenőrizzük a készültséget. Figyeljünk arra, hogy ne süssük túl, a tortának finom, szaftosnak kell lennie.
8
Közben készítsük el a mascarponés krémet hozzá. Verjük föl a mascarponét a porcukorral és a lereszelt narancshéjjal. Kínáljuk a torta mellé.
500 g Szarvasi mascarpone
150 g Kukoricadara
3 db Narancs
AZ EGYIK NARANCS HÉJA
350 g Cukor
1 db, kb 10 cm-es Rozmaring ág
7 db Tojás
3 db Tojás sárgája
1 tasak Sütőpor
15 g Vaj
150 g Porcukor
A Mozzarella kellemes, lágy ízével egyedülálló a sajtok világában. Az egyedi mozzarella ízhez egy kis só is kerül a sajtba.
Tudj meg többet a termékről!