leendő
partnereinknek

Laskagombás, mozzarellás pirog

Elkészítési idő

5-30 perc

Kategória

Levesek és főzelékek

Címkék

Allergének

tej , glutén , tojás

Elkészítés

1.

Gyúrjuk össze a tészta összetevőit. Kapjunk egy szép, rugalmas, sima felületű tésztát. Tegyük hideg helyre pihenni kb. egy órát. (Akár egész éjszakára is betehetjük hűtőbe.)

2.

A gombát vágjuk apróra. A bacont szintén vágjuk pici kockákra. Kevés olajon pirítsuk meg a bacont, majd adjuk hozzá a gombát. Pirítsuk, míg a gomba el nem fövi a levét. Ízesítsük sóval, borssal. Szórjuk meg finomra vágott petrezselyem zölddel. Tegyük félre hűlni. Reszeljük bele a mozzarella sajtot, majd keverjük jól össze.

3.

A tésztát egy kilisztezett deszkán gyúrjuk ki vékonyra (kb. 2 mm vastagra).Vágjunk belőle ki körformákat egy közepes méretű formával. Egy másik kilisztezett felületre tegyük át (hogy ne kenjük össze a még használatban lévő nyújtódeszkát)őket és tegyünk mindegyik közepébe egy-egy teáskanál tölteléket (a formánk méretétől függ, mennyit tegyünk bele). Majd hajtsuk be és nyomkodjuk be a széleit. Majd egy villával is nyomkodjuk még át, hogy biztosan összeragadjanak. Tegyük vissza egy kicsit őket a hűtőbe.

4.

Ezalatt vágjunk finomra egy hagymát. Kb. 2 ek olajon pirítsuk meg, de vigyázzunk, ne égjen meg. Végül olvasszunk még bele vajat is (ez a jobb íz érdekében előnyös).

5.

Forraljunk föl sós vizet és főzzük ki benne a pirogokat kb. 4-5 perc alatt. Egy szűrőkanállal tegyük át a vajas pirított hagymába és forgassuk át jól őket. Tálaláskor is locsoljunk rájuk egy kis pirított hagymás vajat és szórjuk meg egy kis petrezselyem zölddel is.

Hozzávalók

A TÖLTELÉKHEZ:

100 g Szarvasi mozzarella

200 g Gomba

50 g Bacon

1 ek. Olaj

1 csokor Petrezselyemzöld

Bors

A TÉSZTÁHOZ:

300 g Liszt

1 db Tojás

100 ml Víz

A TÁLALÁSHOZ:

1 fej Hagyma

2 ek. Olaj

50 g Vaj

csokor Petrezselyemzöld