leendő
partnereinknek

Húsvéti báránygerinc mascarponés polentával

Elkészítési idő

30-60 perc

Kategória

Főételek

Címkék

Ünnepi

Allergének

tej

Elkészítés

1.

A fokhagymagerezdeket lapítsuk ki és ezzel, illetve egy kis olíva olajjal, plussz a rozmaring ágakkal pácoljuk be a báránygerinc szeleteket. Tegyük be a hűtőbe legalább egy éjszakára.

2.

Tegyünk fel 8-9 dl vizet sóval a tűzre és forraljuk fel. Majd adjuk hozzá lassan a kukoricadarát, egy habverővel, vagy fakanállal állandóan kevergetve, hogy ne csomósodjon. Főzzük puhára. Ha szükséges, adjunk még hozzá egy kicsi forró vizet. Ha kész, keverjük hozzá a vajat, a mascarponét és egy kis frissen őrölt fekete borsot. Tegyük félre lefedve, míg megsütjük a bárányt.

3.

A bárányról szedjük le a fokhagyma gerezdeket és a rozmaringot. Sózzuk, borsozzuk. Egy serpenyőben forró olajon kezdjük sütni, majd picit lejjebb véve a lángot, süssük a kívánt készültségűre. Ha viszonylag vastag szeleteket kapunk, akkor forró sütőbe tegyük egy pár percre. Ha kész, hagyjuk pár percig pihenni.

4.

Tálaljuk a bárányt egy kevés olaszos paradicsomszósszal leöntött polentával és egy kevés reszelt parmezán sajttal.

Hozzávalók

125 g Szarvasi mascarpone

8 szelet Báránygerinc

5-6 gerezd Fokhagyma

3-4 ROZMARING ÁG

OLÍVAOLAJ

200 g Kukoricakása

8 ek. Paradicsom szósz

50 g Parmezán sajt

80 g Vaj

800-900 ml Víz

Bors