
Elkészítési idő
5-30 perc
Kategória
Szendvicsek
Címkék
Vegetáriánus , FittAllergének
tej , glutén , tojás1.
A hagymát vágjuk finomra, a fokhagymát reszeljük le. Egy kevés olívaolajon pirítsuk meg.
2.
Közben a megtisztított gombát vágjuk vékony szeletekre, a spenótleveleket mossuk meg.
3.
Pirítsuk meg a gombát pár perc alatt a hagymán. Majd adjuk hozzá a spenótleveleket és fonnyasszuk meg. Ha kész, tegyük félre egy tányérra.
4.
Ugyanebben a serpenyőben forrósítsunk fel egy kis olajat.
5.
Verjük fel a két tojást, majd mártsuk bele a kenyérszeletek egy –egy oldalát.
6.
Az egyik szelet kenyérre tegyük a spenótos gomba egyik felét és két szelet mozzarella sajtot. Tegyük a kenyérszeletet a forró olajba a tojásos felével lefelé. Majd fedjük be egy másik szelet kenyérrel úgy, hogy annak a tojásos fele legyen felül természetesen.
7.
Süssük most már alacsony lángon, mint egy szelet bundás kenyeret, de közben egy spatulával tartsuk kissé összenyomva a szendvicset, hogy középen a sajt olvadjon. Ha alul szépen megsült a kenyér, akkor fordítsuk meg és süssük meg a másik felét is, továbbra is összenyomva kissé. Ha kész, tegyük félre és süssük meg a másik kenyeret is ugyanígy.
8.
Tálaljuk reggelire, még azon melegében.
4 szelet Szarvasi szeletelt pizza mozzarella
4 szelet Kenyér
2 db Tojás
10-20 g Bébi spenót
100 g Gomba
1/2 fej Hagyma
1 gerezd Fokhagyma
Só
Bors
Olaj a sütéshez
A Mozzarella kellemes, lágy ízével egyedülálló a sajtok világában. Az egyedi mozzarella ízhez egy kis só is kerül a sajtba.
Tudj meg többet a termékről!