Mennyiség oldalanként:
A banánokat vágjuk 3-3 db-ra. Szúrjunk beléjük egy-egy fa nyársat. Tegyük egy tányérra őket, fedjük le folpackkal és tegyük a fagyasztóba kb. 2 órára.
A krumplit tegyük fel főni sós vízben. A csirkét vágjuk kisebb csíkokra, szórjuk meg grill fűszerkeverékkel és egy kis olajjal locsoljuk meg.
A tojássárgákat verjük fel a cukorral. Majd keverjük hozzá a mascarponét és a vanília esszenciát. A kis kosárkákat töltsük meg a krémmel.
Egy kb. 6 cm-es kör alakú formával vágjunk ki 4-4 db kört a búzatortillákból. Egy muffin tepsiben kenjük ki a formákat egy kis olajjal.
A meghámozott sárgarépából vágjunk 2-3 mm vastag szeletkéket. Ebből vágjunk ki egy kis háromszög-éket, ez lesz a csőr, a maradék pedig a lába. Egy olívabogyót vágjunk be hosszában, de ne végig.
A spagettit főzzük meg a csomagolásán leírtak szerint. Majd főzzük meg 2-3 perc alatt a bébi brokkolit is. Ha kész, vágjuk pár centis darabokra. A rákokat egy serpenyőben forró olívaolajon pirítsuk meg, kb. 2-2 percig mindkét oldalát.
A kekszet tegyük egy zacskóba, majd törjük össze. Egy tálkában keverjük össze a megolvasztott vajjal. A mascarponét keverjük össze a tojással, cukorral és a vanília rúd kikapart magjaival.
A pizzatésztát és a pizzaszószt készítsük el a weboldalon megtalálható receptleírások szerint. (Ezeket előre is elkészíthetjük.) Nyújtsunk ki két nagyobb darab pizzát a tésztánkból.
A gyümölcskocsonyát készítsük el a tasakján leírtak szerint. Tegyünk hordóformájú poharakat egy muffin sütőformába úgy, hogy azok ferdén álljanak a formában.
Gyúrjuk össze a lisztet a felkockázott hideg vajjal, cukorral és egy tojással. Csomagoljuk be folpackba, majd tegyük hűtőbe fél órára. Közben verjük fel a másik tojás sárgáját a vaníliás cukorral. Majd keverjük hozzá a mascarponét.
A csirkemell filéket sózzuk, borsozzuk, vagy egy kevésbé karakteres fűszerkeverékkel szórjuk meg. Egy serpenyőt forrósítsunk fel, majd jól pirítsuk körbe a mellfiléket.
Vágjuk cikkekre a megtisztított gombát. Kockázzuk fel a cukkinit. Vágjuk félbe a mozzarella golyókat. A csirkemellet vágjuk csíkokra, majd szórjuk meg grill fűszerkeverékkel, vagy egyszerűen sózzuk, borsozzuk.
Az édesburgonyát mossuk meg, majd szurkáljuk meg egy kicsit villával. Forró sütőben süssük puhára kb. 25 perc alatt.( Mikrohullámú sütőben is elkészíthetjük, úgy sokkal rövidebb idő alatt megpuhul. Tegyük egy műanyag tálba, fedjük le folpackkal és mérettől függően 6-10 perc alatt kész is van.)
A kuszkuszt egy lábosban pirítsuk meg egy kis vajon, vagy olajon, majd öntsük fel lobogó, forró vízzel úgy, hogy lepje el kb. 1 cm-rel. Fedjük le és hagyjuk így állni 10 percig, hogy a kuszkusz szívja magába a vizet és puhuljon meg.
Egy kevés olívaolajon pirítsuk meg a finomra vágott hagymát. Adjuk hozzá a darált marhahúst és pirítsuk meg.