Mennyiség oldalanként:
A megmosott paprikákat süssük meg forró sütőben kb. 25 perc alatt, majd egy tálban folpackkal lefedve hagyjuk hűlni. Így könnyebb lesz meghámozni. Hámozzuk meg őket és távolítsuk el a magjait és a csumáját.
A koktélparadicsomokat tegyük egy tűzálló tálba, locsoljuk meg egy kis olívaolajjal és forró sütőben süssük meg őket kb. 15 perc alatt. A spagettit főzzük meg a csomagolásán leírtak szerint lobogó, sós vízben, majd szűrjük le.
Forraljunk föl egy liter vizet egy kis sóval. Keverjük el benne egy kis habverővel a instant polentát és állandó kevergetés mellett főzzük 2-3 percig. Végül keverjünk el benne el egy jó nagy evőkanál vajat, finomra vágott zsályát és reszelt parmezán sajtot.
A konzerv kukoricát csepegtessük le. A bazsalikomleveleket tépkedjük szét. A lilahagymát vágjuk vékony szeletekre. A kígyóuborkát hámozzuk meg, magozzuk ki, majd vágjuk kockákra.
A megmosott cukkini végeit vágjuk le, majd egy zöldséghámozóval vágjunk le belőle szalagokat. A magkezdeményeket ne használjuk fel. Locsoljuk meg olívaolajjal és citromlével, sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk így egy kicsit állni.
A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, majd sózzuk be. Forgassuk meg lisztben, tojásban, majd zsemlemorzsában. Süssük ki őket forró olajban. Közben készítsük el a salátát.
A cukkínit mossuk meg, távolítsuk el a végeit és daraboljuk fel. A hagymát vágjuk finomra, a fokhagymát vágjuk vékony szeletekre.
Egy 222-24 cm-es csatos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral. Az olvadt vajat egy konyhai robotgépben jól dolgozzuk össze a zabkeksszel. Majd nyomkodjuk bele a formába ezt a vajas zabkeksz darálékot.
A tortilla lapokat melegítsük fel pár másodperc alatt mikróban, vagy egy serpenyőben.
A sárgabarackot vágjuk negyedekbe, vagy hatodokba és távolítsuk el a magját. Egy serpenyőben egy kevés cukorral kissé fonnyasszuk meg. Ne főzzük szét, csak kissé puhítsuk meg. Majd hagyjuk hűlni.
A tojásokat külön kis tálkákban, hármasával verjük fel egy-egy evőkanál laktózmentes mascarponéval. Kissé sózzuk, borsozzuk.
Az áfonyát mossuk meg, majd kb. a harmadát törjük össze egy villával és szórjuk meg 2 evőkanál cukorral. Adjuk hozzá a többi áfonyát néhány szem kivételével (amely majd később a tálaláshoz kell), majd keverjük jól össze és tegyük be a hűtőbe macerálódni (akár órákra is, ha van időnk).
A tojássárgáját verjük fel a cukorral és a vaníliás cukorral.
Melegítsük elő a sütőt 170 C-ra. Keverjük össze a tojást a cukorral, ricottával, tejjel és kókuszolajjal.
A cérnametéltet főzzük meg a csomagolásán leírtak szerint, majd szűrjük le és öblítsük le hideg vízzel.