Mennyiség oldalanként:
A paprikákat mossuk meg, majd 220 C-os sütőben süssük meg őket kb. 25 perc alatt. Ezután tegyük egy tálba, fedjük le folpackkal, hogy könnyebben meg tudjuk majd hámozni őket. Kb. 20 perc múlva már hámozhatjuk is. Távolítsuk el a héját, a magjait és a csumáját.
A bulgurt tegyük egy edénybe, majd öntsük föl forró vízzel úgy, hogy éppen ellepje. Fedjük le fóliával és hagyjuk begőzölni kb. 20 percig. Majd szűrjük le, hogy a felesleges víz eltávozzon.
Bő, sós, forrásban lévő vízben 3 perc alatt főzzük meg a spárgát. Vegyük ki őket szűrőkanállal, majd jéghideg vízben hűtsük le azonnal, hogy ne főjön tovább, illetve megmaradjon a szép zöld színe. Vágjuk őket 4-4 darabba.
A darált húst jól gyúrjuk ki a fűszerkeverékkel. Ha sovány lenne a hús, keverjünk hozzá egy kis olíva olajat. Hagyjuk állni, míg elkészítjük a paradicsom szószt. Kevés olívaolajon pirítsuk meg a finomra vágott hagymát és fokhagymát.
Bő, sós vízben főzzük ki a spagettit a csomagolásán leírtak szerint, majd szűrjük le. Közben egy kevés olíva olajon pirítsuk meg a vékonyra szelt fokhagymát, majd adjuk hozzá a kiolvasztott és kinyomkodott spenótot.
A megmosott paradicsomokat vágjuk félbe, majd tegyük őket egy hőálló tálba. Locsoljuk meg 2 ek. olívaolajjal és sózzuk, borsozzuk őket. Tegyük 220 C-os sütőbe és süssük meg őket jól, kb. 25 perc alatt.
A finomra vágott hagymát és lereszelt fokhagymát kevés olívaolajon pirítsuk le egy kisebb fazékban. Majd adjuk hozzá a spenótot és öntsük föl a zöldséglevessel. Hozzuk forrásba, majd kis lángon főzzük kb. 15 percig.
Egy kisebb fazékban pirítsuk meg a finomra vágott hagymát és a lereszelt gyömbért olíva olajon. Közben hámozzuk meg a répát, majd vágjuk kockákra. Adjuk a hagymához, kevergetve pirítsuk át kissé, majd öntsük föl forró húslevessel, vagy zöldséglevessel.
Egy lábosban forrósítsuk fel az olíva olajat és a finomra vágott hagymát dinszteljük meg rajta. Adjuk hozzá a zöldborsót, majd öntsük föl a húslevessel. Hozzuk forrásba, majd lejjebb véve a lángot, főzzük kb. 15-20 percig.
A lilahagymát vágjuk föl vékony szeletekre. Egy serpenyőben forrósítsunk föl olajat, majd kis lángon pirítsuk meg rajta a hagymát.
A pitát melegítsük meg egy kenyérpirítóban, majd vágjuk föl és nyissuk föl őket.
A babot szűrjük le és öblítsük le, majd egy tálban nyomkodjuk simára egy villával. Keverjük össze a lereszelt fokhagymával, pár csepp citromlével, az olívaolajjal és egy kis sóval, borssal.
A kukoricát csöpögtessük le, majd keverjük össze a majonézzel. Enyhén sózzuk, borsozzuk.
A hagymát vágjuk finomra, a fokhagymát reszeljük le. Egy kevés olíva olajon pirítsuk meg.
Vágjuk félbe a kenyérszeleteket. Az avokádót hámozzuk meg és szeleteljük fel. A retket vágjuk vékony karikákra.