Mennyiség oldalanként:
A megmosott cukkini végeit vágjuk le, majd egy zöldséghámozóval vágjunk le belőle szalagokat. A magkezdeményeket ne használjuk fel. Locsoljuk meg olívaolajjal és citromlével, sózzuk, borsozzuk. Hagyjuk így egy kicsit állni.
A hússzeleteket enyhén klopfoljuk ki, majd sózzuk be. Forgassuk meg lisztben, tojásban, majd zsemlemorzsában. Süssük ki őket forró olajban. Közben készítsük el a salátát.
A cukkínit mossuk meg, távolítsuk el a végeit és daraboljuk fel. A hagymát vágjuk finomra, a fokhagymát vágjuk vékony szeletekre.
Egy 222-24 cm-es csatos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral. Az olvadt vajat egy konyhai robotgépben jól dolgozzuk össze a zabkeksszel. Majd nyomkodjuk bele a formába ezt a vajas zabkeksz darálékot.
A tortilla lapokat melegítsük fel pár másodperc alatt mikróban, vagy egy serpenyőben.
A sárgabarackot vágjuk negyedekbe, vagy hatodokba és távolítsuk el a magját. Egy serpenyőben egy kevés cukorral kissé fonnyasszuk meg. Ne főzzük szét, csak kissé puhítsuk meg. Majd hagyjuk hűlni.
A tojásokat külön kis tálkákban, hármasával verjük fel egy-egy evőkanál laktózmentes mascarponéval. Kissé sózzuk, borsozzuk.
Az áfonyát mossuk meg, majd kb. a harmadát törjük össze egy villával és szórjuk meg 2 evőkanál cukorral. Adjuk hozzá a többi áfonyát néhány szem kivételével (amely majd később a tálaláshoz kell), majd keverjük jól össze és tegyük be a hűtőbe macerálódni (akár órákra is, ha van időnk).
A tojássárgáját verjük fel a cukorral és a vaníliás cukorral.
Melegítsük elő a sütőt 170 C-ra. Keverjük össze a tojást a cukorral, ricottával, tejjel és kókuszolajjal.
A cérnametéltet főzzük meg a csomagolásán leírtak szerint, majd szűrjük le és öblítsük le hideg vízzel.
A mascarponét keverjük ki a zöldfűszerekkel, sóval és borssal.
A rebarbarát mossuk meg, majd vágjuk kb. 1 cm-es szeletekre. Egy lábosban, vagy serpenyőben pároljuk meg 3 ek. cukorral kb. 10-15 perc alatt, míg puha lesz, de még egyben van. Hagyjuk hűlni, majd tegyük hűtőbe.
A padlizsánokat hosszában szeleteljük fel, a szeletek legyenek kb. 6-8 mm vastagak. Sózzuk be őket és hagyjuk állni őket kb. 20 percet (akár egy éjszakát is állhatnak).
A hagymát vágjuk finomra, a szalonnát kockázzuk föl. A megtisztított gévagombát vágjuk kisebb kockákra.(Természetesen használhatunk más gombát is, de a gévagomba-spárga kombináció teszi igazán tavasziassá teszi ezt az ételt.)