Mennyiség oldalanként:
Dolgozzunk össze 1 finomra vágott hagymát, a tojást és zsemlemorzsát a marhahússal. Sózzuk, borsozzuk, tegyük félre kb. 10 percre. A másik hagymát vágjuk finomra és pirítsuk meg egy serpenyőben 2 ek. olajon.
Vágjuk finomra a hagymát és a fokhagymát. A sáfrányt áztassuk be pár evőkanál langyos vízbe. Egy széles aljú lábosban forrósítsuk fel a vajat és dinszteljük meg rajta a hagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a babérlevelet.
A szalonnát vágjuk kisebb kockákra, majd egy kis olaj hozzáadásával pirítsuk meg őket egy serpenyőben. Végül szűrjük le és hagyjuk egy kicsit hűlni. Ezalatt hámozzuk meg a krumplit és az édesburgonyát. Majd vágjuk őket nagyon vékony szeletekre. A póréhagymát tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel. Sózzuk, borsozzuk őket.
A cukkinit mossuk meg, majd vágjuk hosszában vékony szeletekre. Sózzuk meg, majd hagyjuk kicsit állni. Ezután törölgessük le jól a vizet róla, majd locsoljuk meg egy kis olíva olajjal. Forró grillserpenyőben grillezzük meg mindkét oldalukat és tegyük félre hűlni.
A krumplit hámozzuk meg, majd vágjuk nagyon vékony szeletekre. Egy tálban sózzuk, borsozzuk és szórjuk meg a finomra vágott rozmaringgal. Egy kör alakú sütőformát béleljünk ki sütőpapírral. Erre rakjunk le egy réteg krumpli szeletet. szórjuk meg egy kis összedarabolt sült hússal és reszelt füstölt sajttal.
Válasszunk az ételhez egy olyan tököt, amely inkább tömzsibb, kerekebb, mintsem hosszú, hogy nagyobb üregbe tudjuk majd a tölteléket tölteni. A tököt vágjuk hosszában félbe, majd süssük meg egy tepsiben 200 fokon puhára, kb. fél óra alatt. Ha kész, kanalazzuk ki a magjait, a csúcsát pedig vágjuk le és tegyük félre más felhasználásra. Eközben vágjuk cikkekre a meghámozott lilahagymát és szeljük vékonyra a fokhagymát. Egy serpenyőben forrósítsunk fel olajat, majd nagy lángon pirítsuk meg rajta a hagymákat.
A megtisztított gombát vágjuk vékony szeletekre, illetve mérettől függően félszeletekre. A bacont vágjuk kisebb kockákra. Forró olajon pirítsuk meg a bacont, majd a gombát is, míg el nem fövi a levét.
A mozzarellát és a fetát reszeljük le, majd keverjük össze a sajtkrémmel. Nedvesítsünk be egy konyharuhát és ezzel fedjük le a réteslapokat, amelyeket éppen nem használunk. Vegyünk ki egy lapot, terítsük szét egy nagyobb felületen, pl. egy nyújtódeszkán, vagy egy nagy vágódeszkán. Vágjuk 4 egyenlő szélességű csíkra. A lisztet és a vizet keverjük el sűrű, ragacsos tésztává.
Készítsük el a cukorszirupot. Tegyük föl a cukrot a vízzel főni. Ha elkezdett forrni, vegyük le a lángot és kis lángon sűrítsük be kb. fél óra alatt. A végén ízesítsük citromlével.
A padlizsánt és a cukkinit mossuk meg és vágjuk kockákra. A hagymát pucoljuk meg és vágjuk cikkekre. A paprikát mossuk meg, magozzuk ki és vágjuk nagyobb kockákra.
Tegyük fel a krumplit sós vízben főni. Főzzük meg félig. A csirkemellet vágjuk csíkokra, és dörzsöljük be a fűszerkeverékkel és egy kis olívaolajjal. A sütőt melegítsük elő 200 fokra.
A cukkiniket mossuk meg, majd szárítsuk le. Vágjuk hosszában félbe őket. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd tegyük rájuk a felezett cukkiniket. Locsoljuk le egy kis olívaolajjal, és sózzuk, borsozzuk őket. Tegyük 200 °C-ra előmelegített sütőbe és süssük kb. 15 percig.