Mennyiség oldalanként:
Készítsünk egy paradicsomszószt. Vágjuk finomra a hagymát és 2 ek olíva olajon pároljuk meg. Adjuk hozzá a passatát és hozzuk forrásba. Majd vegyük lejjebb a lángot, hogy csak éppen hogy rotyogjon.
Főzzünk először egy tejberizst a tejből és a rizsből. Adjunk hozzá egy pici sót és egy fél teáskanál vanília őrleményt. Kb olyan 25 percig tudjuk csak főzni ezzel a viszonylag kevés tejjel, de nem is kell végig főzzük, mert a sütőben a rizs tovább fog puhulni.
A kenyeret és a sonkát kockázzuk fel, a sajtot reszeljük le.
A káposzta külső leveleit szedjük le, majd vágjuk ki a torzsáját. Ezután szeleteljük vékonyra a leveleket, majd forró, sós vízben főzzük 3-4 percig. Ha kész, szűrjük le.
Hevítsünk olajat egy nagyobb lábosban, majd pároljuk meg rajta a finomra vágott hagymát és fokhagymát.
A kekszet daráljuk le, majd 2 ek olvadt vajjal jól keverjük össze. Egy 22-24 cm-es kapcsos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral. Nyomkodjuk le az aljára a kekszes darát.
Szurkáljuk meg az édesburgonyát egy villával és egy tálban, lefedve süssük puhára a mikrohullámú sütőben kb. 8-10 perc alatt.
A mascarponét keverjük össze a tejjel, cukorral és tegyük fel melegedni. Vágjunk hosszában félbe egy vanília rudat, kaparjuk ki a magjait, majd tegyük héjastul, magostul a tejes alapba. Főzzük 15-20 percig kb. 90 C-on (a lényeg, hogy mindig forráspont alatt maradjunk kicsivel).
A tojássárgákat verjük fel habosra a cukorral és a vaníliás cukorral. Közben melegítsük fel a mascarponét. Ezután lassan keverjük a cukros tojássárgákhoz. Majd öntsük vissza a lábosba.
A tojássárgákat verjük fel szép habosra a cukorral és a vaníliás cukorral.
A krumplit tegyük fel főni sós vízben. A csirkét vágjuk kisebb csíkokra, szórjuk meg grill fűszerkeverékkel és egy kis olajjal locsoljuk meg.
A pizzatésztát és a pizzaszószt készítsük el a weboldalon megtalálható receptleírások szerint. (Ezeket előre is elkészíthetjük.) Nyújtsunk ki két nagyobb darab pizzát a tésztánkból.
Gyúrjuk össze a lisztet a felkockázott hideg vajjal, cukorral és egy tojással. Csomagoljuk be folpackba, majd tegyük hűtőbe fél órára. Közben verjük fel a másik tojás sárgáját a vaníliás cukorral. Majd keverjük hozzá a mascarponét.
A kekszet daráljuk le, vagy jól törjük össze, majd keverjük össze alaposan 50 g olvasztott vajjal. Egy kb. 24 cm-es csatos tortaforma alját béleljünk ki sütőpapírral, majd erre nyomkodjuk rá a vajas kekszdarát. Tegyük hűtőbe legalább fél órára. A tojásokat üssük egy nagyobb fém tálba.
Először készítsük el a tésztát. Dolgozzunk hideg vajjal és lehetőleg a lisztet is tegyük hűtőbe használat előtt. Keverjük össze a lisztet egy tk. sóval, majd gyúrjuk össze a kockákra vágott hideg vajjal és a tojássárgájával. 2-3 ek. jéghideg vízzel még dolgozzuk össze.