leendő
partnereinknek

Zászlós süti

Elkészítési idő

120 percnél több

Kategória

Desszertek

Címkék

Ünnepi , Vendégváró

Allergének

tojás , tej , glutén , szójabab

Elkészítés

1.

Egy kb. 40*30 cm-es tepsit kizsírozunk, lisztezünk, a sütőt előmelegítjük 170 fokra.

2.

A tojásfehérjét egy csipet sóval habbá verjük. A vajat kihabosítjuk, hozzákeverjük a porcukrot a lereszelt fehércsokoládét és egy kevés mandula aromát, majd egyenként a tojások sárgáját. Ezután hozzákeverjük a sütőporral elkevert lisztet és a habbá vert fehérjét. A masszát két egyenlő részre osztjuk, az egyiket pirosra, a másikat zöldre színezzük. A tepsi egyik felére a piros, a másik felére a zöld masszát öntjük, egy kis darab sütőpapírral elválasztjuk egymástól a piros és a zöld masszát, majd 170 fokon kb. 25 perc alatt készre sütjük. Sütés után alávágunk.

3.

A krémhez 0,5 dl tejszínt 5 dkg vajjal forrásig melegítünk, beleszórunk 10 dkg fehércsokoládét, elkeverjük, miután elolvadt a csoki, kihűlésig félretesszük.

4.

15 dkg vajat kihabosítunk, hozzákeverünk két evőkanál mézet, az őrölt mandulát, a kihűlt fehércsokoládés krémet és a mascarponét, ha szükséges mandula aromával még ízesíthetjük.

5.

A kihűlt piros és zöld színű tésztát egyenlő nagyságura vágjuk, a 15 dkg marcipánt a tésztákkal megegyező nagyságúra, kb. 2-3 mm vastagságúra nyújtjuk.

6.

A zöld tésztát vékonyan megkenjük a krémmel és ráhelyezzük a kinyújtott marcipánlapot, majd a maradék krémet is rákenjük a tésztára és ráhelyezzük a piros tésztát. Hűtőbe helyezzük, hogy a krém megdermedjen.

7.

A tejszínt habbá verjük, majd 3 egyenlő részre osztjuk és az egyiket pirosra, a másikat zöldre színezzük, a harmadik részt fehéren hagyjuk.

8.

A betöltött tésztát, miután megdermedt háromszor szélesebb csíkokra vágjuk, mint amilyen széles a díszítőcső. A tejszínhabot nyomózsákba helyezzük és piros, fehér, zöld csíkokat nyomunk a tészta tetejére, majd szeleteljük.

9.

A díszítéshez használhatunk kész zászlókat, de saját magunk is készíthetünk marcipánból és hurkapálcából vagy gyufaszálból, amit célszerű előtte nap elkészíteni, hogy megfelelő legyen a tartása. Minden szelet tetejére beszúrunk egy zászlót és tálaljuk.

Hozzávalók

A TÉSZTÁHOZ

5 db Tojás

10 g Porcukor

10 g Vaj

10 g Liszt

50 g Fehér csoki

1 tk. Sütőpor

piros és zöld Ételfesték

A KRÉMHEZ ÉS A DÍSZÍTÉSHEZ

100 g Szarvasi mascarpone

50 ml Tejszín

100 g Fehér csoki

200 g Vaj

100 g Őrölt mandula

2 ek. Méz

200 g Marcipán

Mandula aroma

150 ml Tejszín

Néhány hurkapálcika vagy gyufaszál

Piros és zöld Ételfesték