leendő
partnereinknek

Spárgás-ricottás lasagne

Elkészítési idő

120 percnél több

Kategória

Tészták

Címkék

Allergének

tej , glutén , tojás

Elkészítés

1.

Készítsük el először a paradicsomszószt. Ezt napokkal korábban is elkészíthetjük, így időt spórolhatunk vele. Vágjuk apróra a hagymát. Forrósítsunk föl olíva olajat egy lábosban és pirítsuk meg rajta a hagymát. Majd a végén adjuk hozzá a felaprított fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égessük meg. Majd adjuk hozzá a szárított fűszereket és a babérlevelet is. Öntsük hozzá a paradicsomot. Hozzuk forrásba, majd vegyük lejjebb a lángot. Főzzük legalább másfél órát. Ízesítsük sóval, borssal, ízlés szerint egy kevéske cukrot is adhatunk hozzá.

2.

Közben tisztítsuk meg a spárgát és bő, sós vízben forrázzuk kb. egy percig, majd azonnal hűtsük le hideg vízzel. Vágjuk 3-4 cm-es darabokra.

3.

Egy hőálló tálat vajazzunk jól ki. Tegyünk le egy réteg lasagne tésztát. Kenjük meg jól paradicsomszósszal. Szórjunk rá bőven ricottát, és tegyünk rá egy réteg darabolt spárgát is. Majd tegyünk rá egy újabb réteg tésztát és ismételjük meg a korábbiakat, majd még egyszer ugyanezt. Majd következik a legfelső tésztaréteg. Ide már nem kell spárgát és ricottát tegyünk. Tegyünk rá viszont paradicsomszószt, szeletelt mozzarella sajtot és reszelt parmezánt is.

4.

Tegyük 175 fokra előmelegített sütőbe kb. 25 percre. Tálalhatjuk forrón, de akár langyosan is.

Hozzávalók

500 g Szarvasi ricotta

100 g Szarvasi mozzarella

4 doboz Paradicsom konzerv

1 db Hagyma

2 db Babérlevél

5-6 gerezd Fokhagyma

500 g Spárga

500 g, kb. 7-8 lap Lasagne tészta

50 g Parmezán sajt

3-4 ek. Olívaolaj

20-40 g Vaj

Bors

cukor

1 tk. Oregánó

1 tk. Kakukkfű

1 tk. BAZSALIKOM