Spárgás-gombás csirkeragu

Hozzávalók:

2 nagy evőkanál Szarvasi Mascarpone 500 g csirkemell filé 250 g spárga 250 g csiperke gomba 1 kiskanál kakukkfű 1 fej közepes hagyma 2 evőkanál olaj 1 evőkanál liszt 2 dl húsleves só, bors
Mascarpone

Elkészítés:

  • A gombát tisztítsuk meg és vágjuk cikkekre. A hagymát vágjuk apróra.
  • Forrósítsunk fel olajat egy serpenyőben és pirítsuk meg rajta a hagymát. Majd adjuk hozzá a gombát, enyhét sózzuk, majd pirítsuk meg azt is.
  • Közben vágjuk kockákra a csirkemell filét. Ha a gomba már enyhén megbarnult, akkor adjuk hozzá és pirítsuk meg a csirkét is.
  • Ezalatt a spárga alját hámozzuk meg és vágjuk kisebb darabokra. A csúcsait tegyük félre.
  • Ha a csirkekockák is megpirultak, öntsük fel a húslevessel és adjuk hozzá a kakukkfüvet. Hozzuk forrásba, majd kis lángon, lefedve főzzük 5 percig.
  • Ekkor adjuk hozzá a spárga darabokat a csúcsok nélkül és főzzük további 4-5 percig.
  • Végül adjuk hozzá a csúcsokat is és főzzük még 2 percig.
  • A lisztet keverjük ki simára egy kicsi vízzel, majd adjuk hozzá a mascarponét és keverjük simára. Habarjuk be vele a ragut. Főzzük még 2-3 percig, hogy besűrűsödjön és a liszt nyers íze elmenjen. Tálaljuk tésztával, vagy párolt rizzsel.

Legújabb receptjeink