Édesburgonyás gratin szalonnával, mascarponéval és scamorzával

Hozzávalók:

250 g Szarvasi Scamorza 250 g Szarvasi Mascarpone 200 ml tejszín 1 kg burgonya 1 db nagyobb édesburgonya (kb. 500 g) 1 db póréhagyma 200 g húsos kolozsvári szalonna 3-4 ág kakukkfű 2 gerezd fokhagyma só, bors
Scamorza, Mascarpone

Elkészítés:

  • A szalonnát vágjuk kisebb kockákra, majd egy kis olaj hozzáadásával pirítsuk meg őket egy serpenyőben. Végül szűrjük le és hagyjuk egy kicsit hűlni.
  • Ezalatt hámozzuk meg a krumplit és az édesburgonyát. Majd vágjuk őket nagyon vékony szeletekre. A póréhagymát tisztítsuk meg, majd karikázzuk fel. Sózzuk, borsozzuk őket.
  • Egy lábosban melegítsük föl a tejszínt és a mascarponét. Reszeljük bele a fokhagymát. Szedjük le a kakukkfű leveleit, majd vágjuk apróra és tegyük szintén a mascarponéba. Végül reszeljük bele a sajt felét. Keverjük össze a zöldségekkel és a sült szalonna kockákkal ezt a mixet.
  • Vajazzunk ki egy sütőtálat, vagy tepsit. Öntsük bele a mascarponés zöldségeket, egyengessük el szépen a tálban őket.
  • Fedjük le alufóliával és tegyük 190 fokos sütőbe kb. 25-30 percig, míg majdnem teljesen megpuhulnak a zöldségek.
  • Ekkor vegyük le róla a fóliát és reszeljük rá a maradék sajtot. Tegyük vissza a sütőbe, míg szép barnára nem olvad a sajt a tetején.

Legújabb receptjeink