Darált hússal és mascarponéval rakott krumpli

Hozzávalók:

1 doboz Szarvasi Mascarpone 250 g 500 g darált sovány sertéshús 1 kg krumpli 1 db sárgarépa 2 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek. apróra vágott friss rozmaring 1 kk. kakukkfű 3 dl húsleves 50 g pecorino, vagy parmezán sajt olívaolaj só, bors
Mascarpone

Elkészítés:

  • A sütőt melegítsük elő 170 fokra. Az egyik hagymát vágjuk apróra és pirítsuk meg egy kevés olívaolajon.
  • Adjuk hozzá a közben kis kockákra vágott sárgarépát. Pirítsuk tovább együtt a hagymával.
  • Adjuk hozzá a darált húst is, kevergetve pirítsuk fehéredésig. Fűszerezzük a rozmaringgal és a kakukkfűvel. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Kis lángon pároljuk legalább 15 percig. A végén keverjük hozzá a mascarponét.
  • Közben hámozzuk meg a krumplit és szeljük nagyon vékonyra.
  • A másik hagymát szeleteljük vékonyra és egy kis olívaolajon pirítsuk meg egy lábosban. Adjuk hozzá a krumplit és a lereszelt 2 fokhagyma gerezdet. Pirítsuk kicsit, majd öntsük rá a húslevest. Hozzuk forrásba és főzzük 1-2 percig.
  • Egy tűzálló edénybe tegyük a krumpli felét, majd kanalazzuk rá a mascarponés darált húst. Végül tegyük a tetejére a maradék krumplit, szépen simítsuk el. Szórjuk meg a tetejét a reszelt pecorinóval, vagy parmezánnal. Tegyük a sütőbe és süssük készre kb. 40 perc alatt.

Legújabb receptjeink